Komádi

Az „Esélyt a bihari gyermekeknek” c. projekt keretében 2013-ban hozta létre a Bihari Önkormányzatok Többcélú Kistérségi Társulása Komádiban Közösségi Házát. Rövid szünetet követően, a korábbi projekt folytatódott, így 2017. szeptember 1-től újra látogatható az intézmény, melynek neve ezentúl: Kankalin Közösségi Ház.

A Közösségi Ház munkatársai az indulás óta azon munkálkodnak, hogy megismertessék az intézményben folyó munkát az itt lakó fiatalokkal és szüleikkel. Folyamatosan tájékoztatják a szülőket, gyerekeket, a szociális- és oktatási intézményeket az igénybe vehető lehetőségekről, szolgáltatásokról (ingyenes internetezési- és mosási lehetőség, hivatalos ügyek intézésében való segítségnyújtás a felnőttek részére délelőttönként, valamint a gyermekeknek kézműves- és közösségfejlesztő foglalkozások tartása, szabadidős-sport- és kulturális programok szervezése, tanulássegítés délutánonként, térítésmentes uzsonna).

Miért is érdemes betérni a Közösségi Házba?

A dolgozók mindennap színes, változatos programmal várják a Közösségi Házba érkezőket (beszélgetőkör, kreatív-kézműves nap, gasztronap, sportnap, filmklub).  A napi programok mellett, rendszeresen közösségi eseményeket is szerveznek, és minden települési rendezvényen jelen vannak. Az állandó programok mellett Közösségi Házunk munkatársai folyamatosan szerveznek különböző versenyeket, előadásokat, foglalkozásokat, ahol a helyi fiataloknak már több alkalommal is lehetősége nyílt összemérni és bemutatni ügyességét és tudását. Egyre több gyermek igényli, hogy a tanulásban is segítséget kérjen. A fiatalok szívesen szorgoskodnak a gasztronómiai programok keretében délutánonként a konyhában.

A Kankalin Közösségi Ház folyamatos kapcsolatot tart a helyi Önkormányzattal, a Védőnői, Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálattal, a helyi óvodákkal, általános iskolákkal és helyi civil szervezetekkel, a roma mentorral, valamint a biharkeresztesi Közösségi Ház dolgozóival.

Közösségi Házunk dolgozói szeretettel várnak minden érdeklődőt nyitvatartási időben, hétfőtől-péntekig, 8:00-16:00 óra között!

Cím: 4138 Komádi, Fő u. 147. (egy épületben a Csicsergő Biztos Kezdet Gyerekházzal)

Telefon: 06-54/400-145

E-mail: kozossegihaz.komadi@bosz.hu

Facebook: Kankalin Közösségi Ház Komádi Fő út 147.

Részletes programokról és aktualitásokról, helyben, illetve a Facebook oldalon is rendszeresen értesülhetnek!

Közösségi Ház vezető: Sikéné Hati Zita Marianna

Közösségi Ház szakmai munkatárs: Kiss Krisztina

a komádi- és a biharkeresztesi Közösségi Ház munkatársai, valamint a komádi roma családmentor

„varázsszavaink”